Szeretlek Titeket, Angyalok!

Tegnap fejeztem be Lorna Byrne Angyalok nyelvén című könyvének olvasását. Teljesen elvarázsolt minden sora. A sorokban rejtőző szeretet, hit és erő az élethez, az emberekhez, a családhoz, a mindennapokhoz.

A könyv írója gyermekkorától látja az angyalokat. Látja, hallgatja őket, játszik velük, tanul tőlük. Persze a környezete, még a saját családja is rásüti a „retardált” bélyeget. Azért, mert más, mint a tömeg. Érző szívű, érdeklődő, szeretetre vágyó, érzékeny lény. 

Lorna alázattal és tisztelettel fogadja az angyalokat. Ők tanítják, ők szeretik, ők védik mindenki helyett.  Az angyalok az öröm forrásai a számára. Így sem könnyű az élete. Szinte mindig nélkülöznie kell. Keményen kell harcolnia mindenért, még az élelemért is.

Az angyalok előre tájékoztatják élete főbb eseményeiről. Szeretetük ölelésével óvják őt a nehézségektől, fájdalmaktól. Megélheti a nagy szerelmet, gyermekei ölelését, de nem adatik meg neki, hogy a szerető társ mellett öregedjen meg, sőt közös életük nagy részében ápolni kénytelen őt.

Ami ajándék és áldás számára, nehézséget is rejt magában. Mindenkinek, akinek segíteni tud, többszörösen érzi át a fájdalmát. A vállára veszi, újraéli a világ terheit. Mindenkiért könnyet hullat, mindenkiért imádkozik. Meghallgat, segít, gyógyít, küzd egész életében. Minél közelebb kerül a Jóistenhez, annál közelebb férkőzik a sátán is. Meg kell erősítenie a szövetségét az Istennel.

A könyv olyan, akár egy varázslat. Aki hisz az angyalokban, látni is szeretné őket. Aki hinni szeretne bennük, bizonyosságokat kap. Aki erőtlen, erőt nyer. Akiben van szeretet, kéri a Jóistent, hogyan lehetne a segítségére. Aki egészséges, talán elkezdi megbecsülni azt. Akinek családja van, társa van, gyermekei vannak, megerősíti, hogy ez olyan ajándék ebben a világban, mint egy erős bástya. Védelem, szeretetvár, békesziget.

Kedves Lorna! Köszönöm minden szavadat, és kívánom, hogy a szereteted és az angyalaid üzenete jusson el minden emberhez, hogy javulhassunk, szerethessünk - hittel, lélekkel. Meghallhassuk angyalaink szavát és visszaforduljunk a mi elhagyott Istenünkhöz.

Köszönöm Nektek, Angyalok! Szeretlek Titeket! 

Ajándék ima az Istentől ( idézve a könyvből )

"Az gyógyító angyalaidnak imádsága,

  Mely elhozatott Istentől, Mihály, az arkangyalod által.

  Szórd szét az Gyógyító Angyalaidat,

  az Mennyei Seregedet, rám

  és mindazokra, kiket szeretek!

  Érezzem az Gyógyító Angyalaidnak

  Rám eső sugarát,

  Az Gyógyító Kezednek fényét!

  Engedem, hadd hasson az Gyógyításotok

  Bármily módon is engedi azt az Isten!  
    
  Ámen "

Szeretetkör

„ Amikor szeretetenergiát adunk másoknak, magunk is a bennünk áradó isteni energia csatornájává válunk – olyanok leszünk, mint a kehely, amely túlcsordul, s így tartalmához más is hozzájuthat. „

                               ( részlet James Redfield: A mennyei látomás c. könyvéből)

  Pár évvel ezelőtt került a kezembe A mennyei prófécia című könyv. Elolvastam. Érdekesnek találtam, de akkor még nem tudtam befogadóvá válni. Nem hatott akkora erővel rám, mint most. Nem éreztem a magaménak a szavait, gondolatait, főbb kérdéseit. Most rendre hasonló gondolatok érintenek meg minden irányból. Főbb mondanivalójuk a spiritualitás, a tudatos élet, az energiaszintünk megtartása, emelése, a hatalmi játszmák felismerése, a szeretetenergia átadása. Életünk céljának felismerése, elindulás az igaz úton.

A szeretetenergia adása másoknak ... Mennyire nehéz. Hiszen minél boldogabbnak érezzük magunkat, külső környezetünkben annál nagyobb a kritikus tömeg, a kételkedő. Keresgélik a hibát a világunkban. Mitől vagyunk boldogok, minek tudunk ennyire örülni, miért ragaszkodunk ennyire az elveinkhez, céljainkhoz, utunkhoz?

Nehéz szeretetenergiát küldeni olyan embereknek, akik harcolnak velünk, akik a hibát keresik elsősorban, akiknek a gyűlölet útja jobban megy a szeretet ösvényénél.

Sokszor próbáltunk segíteni közeli hozzátartozóknak. Átadni a pozitív tapasztalatainkat, megosztani az utunk kincseit, de zárt ajtókra leltünk. Sőt, a legborzasztóbb, hogy egyes emberek úgy ragaszkodnak megkövesedett szokásaikhoz, mint a kígyóbőrhöz. Csak sosem vedlik le magukról. Nehogy megérintse őket a fény, az öröm! Nehogy legyen okuk mosolyogni, szeretni, célokat keresni! Jobb, könnyebb behúzódni a vackukba 50 álarcuk mögé. Inkább panaszkodni, betegnek, fásultnak lenni, egy helyben toporogni, mint levetkezni az igazság előtt. Lépni, tenni, célokat keresni és átadni magukat a szeretetnek.

Ha az ember a mai világban a szeretet mellé áll, fellázad a világ ellen, sajnos. Még nagy a harc. Sokan védik az érdekeket. Lassan alakulnak a körök, ahhoz le kell bontani rengeteg falat, egyéni bungallót.  Kitárni a kapuinkat, a szívünket, kinyújtani a kezünket egymás felé. Bízni, remélni, megnyílni, szeretni, segíteni tudni. Együtt, együvé lenni. Szeretetegységet alkotni.

 Mikor jön el ez a világ? A szeretet világa!?

Szeretnék megszabadulni a terhektől, a konfliktusoktól, az érdekköröktől, az önzéstől. Hogy ne azon kelljen munkálkodnom, hogyan tudom megvédeni a nehéz munkával felépített szeretetkörünket, hanem bátran nyithassak egy nagy szeretetkör felé. Egy olyan szeretetkör felé, ahol a mosolyomra mosoly a válasz, a tekintetem mélyebb csillogása fénysugarat szül, s az évek alatt rám rakódott, rám maródott maszkot levetkezhetem mindenkorra. 

Ég és Föld között

  Ebben a képben számomra benne van a mindenség. Távolság és közelség. Szelídség és vadság. Láthatóság és láthatatlanság. Álom és valóság. Melegség és hidegség. Föld és Menny. Emberek és angyalok. 

Harmónia, béke, csend, nyugalom, végtelenség, lágyság, szeretet, boldogság, jelen, jövő. Az álmaim.

   Majdnem 2 éve jártam itt barátaim jóvoltából . A táj elvarázsolt az első pillanatban. Magamba szívtam minden egyes centiméterét. Csak álltam ás csodáltam. Csodáltam és gyönyörködtem.      Isteni hely, az angyalok játszótere, a tündérek otthona!

  Esztelnek. Egy falucska hegyek között meghúzódó mezeje. Nekem álmaim helye azóta is. Gondolataim bejárják újra és újra, tekintetem végigsimogatja, fülem hallja tündérei énekét.  Megláttam, megéreztem, szívembe költöztettem. Otthonommá vált, őrzöm a lelkemben. Megvigasztal, szabadságot ad, mosolyra fakaszt. Szeretetet ad az emléke, erővel tölt el.

  Itt van most is velem. Látom a hegyek lágy vonulatát, amit az ég hideg kéksége kísér. Itt-ott megtöri a Nap áttörő sugara, megszínezi a hidegségét. Messze van, elérhetetlenül, mégis oly közel, mint a Menny angyali dallama. Érzem itt belül, megsimogat az angyalszárnyaival. Gyönyörködöm a szabadságában, az elérhetetlenségében, vadságában. Fölébe emelkedem, mint egy sas, onnan nézek le rá. Homályosan, majd élesebben, mint aki zsákmány után kutat. Észreveszem az erdejében megbújó fákat, egy-egy kusza ágat, pöndörödő falevelet, bujkáló állatkákat. Mennyi kincset rejt magában! Egészben a rész. Részekben az egész. Legyőzhetetlen. Isteni!

  A hegyvonulat előtt végtelen rónaság. Egyöntetű sárga tenger, virágok kavalkádja, fűszálak kuszasága, rovarok zenekari játéka, pillangók keringője. Mind az enyém. A szívemé, a lelkemé.

 A tiéd is, megosztom veled. Legyen a te álmod is, a te gyönyörűséged, szépséged, otthonod! Legyen benne a mosolyod, a gondolataid, terveid, te magad!

 Légy a világmindenség része! Érezd, hogy rész vagy az egészben! Nagyon fontos rész, egy isteni szikra!

Drága tavaszom, vártalak!

Végre itt a tavasz melengető ereje! 
Megérkezett.
 Szívembe beköltözött a varázslat, a lehetőségek varázslata. Gyönyörködés a természetben, egy rügyfakadásban, egy erőtlen kis hajtásban, mely végtelen ígéretet rejt magában, néhány langyosodó földből feltörő üde fűszálban… 
Madárcsicsergésben, légyzümmögésben… 
A természet hangjai, illatai, fényei ölelnek körül. 

Mesés, csodás, lélekmelengető, szívet gyönyörködtető.

  Ilyenkor azt gondolom, bármire képes vagyok, bármi megvalósításához van erőm. Ötleteim, terveim, céljaim vannak. Feltöltődöm szeretettel, energiával, gondolatokkal, érzésekkel. Milyen jó élni, szeretni, tervezni, hinni, gyönyörködni, tenni, lépni, fejlődni, látni! Megannyi csoda, megannyi élet, megannyi varázslat a világban!

   Ma megmetszettem a csodasövényünket, és egy sugallat hatására ajtókoszorú készítésébe kezdtem. Kiegészítettem néhány fűzfaággal. Egyszerű, de meseszép. Olyan tavaszhírnök-féle lett. Olyan én és kicsit olyan, mint a barátnőm. Olyan, mint amilyenek együtt vagyunk. Gyermeklélek és szeretet.

Jó volt alkotni, nyugalom költözött belém. Végtelen nyugalom, miközben lágyan simogatott az erejét próbálgató nap. Csemetéim jókedvűen főzték mellettem a homoklevest, sütötték a homokpalacsintákat. Egy-egy koszorúdrótozás közben kóstolgattam finom ételeiket.

Kell ennél nagyobb boldogság? Szeretni és szeretve lenni? Szépíteni és gyönyörködni? Mosolyogni és lélegezni?

Örülök, hogy élek. Örülj Te is!

Tündérmesém 3. Hívogat a Jóisten melege

„A képzeletet csak a valóság múlja felül”

                           ( Kovács-Magyar András )

  Elindultunk a fény ösvényén, a Jóisten szeretetútján a csodák irányába. S egyre közelebb kerültünk isteni valónkhoz. Szembesültünk önmagunk erényeivel, hibáival és tudatlanságunkkal is. Megkezdődött az önismeret útja. A rend felismerése, a szer felismerése, hogy rendszert tudjon alkotni egyszer.

  Egy kedves ismerősünk, Kati beszélt nekünk Kovács- Magyar Andrásról. Beszélt az igazi magyar történelem részleteiről, az ősi magyar ünneprendről, Istenatyánk, Istenanyánk (!) 12 szent gyermekéről, jóságról, szeretetről, csontkovácsolásról, gyógyításról, a szellemvilágról. Mivel az elmondottak felkeltették az érdeklődésünket, egy pénteki napon felkerekedtünk és elindultunk a fővárosba, hogy részt vegyünk egy Táltos Klub Esten.

   Kicsit félve, de annál nagyobb kíváncsisággal vettük meg a belépőjegyeket. Tanulmányozgattuk az előttünk álló embereket, ítélkeztünk a külső alapján. Én nagyon rosszul éreztem magam az öltözékem miatt, ezt az élményt azóta sem felejtettem el. Egy barna zsebes nadrág volt rajtam, egy zöld pólóval és egy rozsdabarna kardigánnal. Ahányszor a kezembe kerülnek ezek a ruhadarabok, mindig ez a nap jut eszembe. Ma már csak kirándulni járok ebben a ruházatban.

  Az előttünk állókon fehér vagy tört fehér, bézs színű , gyönyörű kelmékből készült ruhák díszelegtek. Gyönyörűen ápolt cipők lépdestek a bejárat irányába. Fény és tisztaság! Elszégyelltem magam. Már akkor éreztem, én bizony most nem tiszteltem meg az előadót a viseletemmel. Mennyit tanultam azóta. 

  Ahogy beléptünk, mosolygó, boldog arcokat láttunk mindenfelé. Ölelést, szeretetet, elfogadást. Milyen nevetséges, hogy a világunkban a mosolygó, boldog ember a feltűnő; a szomorú, panaszkodó, búskomor pedig a természetes. A gonosz súgdosott is a fülünkbe azonnal, hogy ezekkel az emberekkel valami nincs rendben. Az nem normális, hogy itt mindenki mosolyog és ölelkezik. Hova jöttünk mi?

  Mikor elcsendesült minden, megjelent Kovács-Magyar András a színpadon, s attól a pillanattól kezdve már nem tudtunk másra figyelni. Félrevonult az árnyékvilág a rosszallásával, fény ölelt körbe mindent és mindenkit. A mosolya szeretettel kézen fogott minden lelket és szellemet, a tekintete mindenkit köszöntött a Napvilág csillogásával , szeretetével. Szavai pedig elvarázsolták a szellemünket. A tudása rádöbbentett bennünket tudatlanságunkra, a szeretete megidézte jellemhibáinkat, mosolya ráébresztett bennünket arra, hogy még nagyon- nagyon sok javulni valónk, tanulni valónk, fejlődni valónk van.

  Beszélt az eltitkolt történelemről. Nem arról, amit a könyvekből tanultunk, amit az iskolákban oktattak. Nem arról, amit azok írtak, akik legyilkolták a hőseinket. Hanem az igazról, a csodáról, a szentekről, a templomosokról. Jézus Urunkról, nem Jézus Krisztusról. Beszélt a Jóistenről, annak szeretetéről. Istenszeretetről, nem Istenfélésről.

  A szívem megnyílt, a lelkem kitárulkozott, és egyre csak azt éreztem, Uram, Istenem , hát így én is hittem mindig! A sejtjeimben éreztem, hogy minden szava igazság. Mindig is abban hittem, hogy az Istennel való kapcsolathoz nincs szükség közvetítőre, egyházra. Sohasem tudtam azonosulni olyan vallással, amely közvetítőivel olyan törvényeket tartat be, mely ellenkezik az emberi természettel.  Amely az élet legnagyobb csodáit, a szeretetet, szerelmet feltételekhez köti, illetve megtagadja. Egy olyan vallással, amely az isteni szentségből a nőt teljesen kirekeszti. Olyan vallással, amely híveiben folyton bűntudatot kelt, ezáltal félelemben élő tagjait irányítja.  Amely megfoszt egy társ szerelmétől, egy boldog család vidám kacajától. Hiszen nem lehet szeretni úgy, hogy megtagadjuk egyik felünket. Hogy elnyomjuk igaz vágyainkat, csodára váró hajlamunkat. Ilyet a Jóisten nem várhat el!

Csak hallgattunk és raktároztunk órákon keresztül.

  Az előadás után gyógyítkozhatott is néhány ember a színpadon. András minden jelentkezőnek megmérte az aurájából, hogy a fekhelyük nincs-e földsugárzás (Hartmann-zóna vagy vízér) felett. Elmondása alapján, közel 300 ezer ember auraméréséből következtetve igazolni tudja, hogy a Hartmann-zónában vagy vízérben huzamosabb ideig fekvő embereknél milyen betegségek alakulnak ki. Hogy mi ennek az ellenszere? Ki kell méretni a házat, és sugárzásmentes helyre kell tenni a fekhelyeket. Ez az első lépés, amit az egészségünk érdekében megtehetünk.

Az is mérhető az aurából, hogy az illetőhöz van-e hozzátapadva létközben rekedt szellem. Elmondta, hogy a szellem a maga jellemhibáit, betegségeit átadhatja annak, akihez kötődik. Az itt rekedt szellemek sokszor jeleznek nekünk szekrényropogással, tárgyak elmozdításával. Zavarhatják álmainkat, vagy akár üzenhetnek is, miközben alszunk. Mindenképp a mi energiánkból táplálkoznak.

 András 20 év alázatos szolgálat után lehetőséget kapott a szellemvilágtól arra, hogy megnyithassa a túlvilág kapuját, és visszasegíthesse az itt rekedt szellemeket a túlvilágra. Ezzel esélyt adjon nekik arra, hogy újjászülethessenek.

 Megtudtuk azt is, hogy a halott ember szellemének 48 nap áll rendelkezésére, hogy elinduljon a fényfolyosón a túlvilágra. Azok a szellemek, azonban, akik nem indulnak el a fényfolyosón, mert a hozzátartozók nem tudják érzelmileg elengedni őket, vagy ragaszkodnak egy-egy tárgyukhoz, vagy öngyilkosságot követtek el, és rádöbbennek, hogy az alsó világ nyílik meg számukra, félelmükben hozzátapadnak egy emberhez, egy tárgyhoz vagy épülethez. 48 napon túl pedig már nincs lehetőségük átmenni a túlvilágra.

  Néhány ember csontkovácsolás által gyógyult a színpadon. Nyaki-és derékfájdalmak tűntek el. Fülzúgások szűntek meg, látásproblémák javultak meg az energiakezeléstől. Mindenki elégedetten, boldogan jött le a színpadról. Csak ámultunk és bámultunk. Nekem legelőször az futott át az agyamon, bárcsak előbb ismertük volna, hogy segíteni tudtunk volna férjem édesapján, aki nem tudott meggyógyulni a rákbetegségből.

  Megtudtuk azt is, hogy az embernek 7 teste van: fizikai, érzelem-, lélek-, szellem-, kapcsolat-, energia-, gondolatteste. Bármelyikben probléma van, az levetül a fizikai testre, és ott problémákat okoz.  Sok esetben okozott pl. allergiát a mért emberkéknél valamelyik családtagjával való kapcsolati problémája. Azt meg mindenki hallotta már, hogy minden betegség lelki eredetű. Az sem újdonság, hogy a gondolataink is beteggé tehetnek bennünket.

  Szóba került a táplálkozás. A bevitt ételek szabják meg a fizikai testünk egészségét. „Amit eszel, azzá leszel” című mondatot mindenki halLotta már. András óva intett minket a szója, a fehér liszt (azóta már a glutén ) a répacukor, a margarin, a tojásfehérje, a tehéntej , a sajtok (kivétel kecske- és juhsajtok, valamint a hosszú érlelésű sajtok) és a sertéshús (a mangalica egészséges), valamint a  hormonkezelt húsok fogyasztásától.

Azóta gluténmentes liszteket használok a főzéshez-sütéshez: rizslisztet, kukoricalisztet, köles-, hajdina-, mandula-, kókuszlisztet, valamint Emese kenyérport (amiben nincsenek káros adalékanyagok). 

http://www.matrixdrops.com/taplalkozas/a-gluten-artalmas-es-pusztito-hatasai

A répacukor helyett mézet vagy szőlőcukrot fogyasztunk, belőlük lényegesen kevesebbet, mint annak idején káros társuktól. Tudtátok, hogy a rosszindulatú daganatokat elsősorban a cukor táplálja?

http://www.csodalatosgyogyulasok.hu/hirek-egeszseg/a-nobel-dijas-tudos-szent-gyorgyi-albert-gondolatai-nyoman

A margarin helyett vajat eszünk, finomabb is. Kicsit drágább, de ahogy elhagyjuk az adalékanyagokat, tartósítószereket tartalmazó felvágottakat, máris meglesz az ára. A tojásfehérjét ki lehet váltani vízben áztatott útifűmaghéjjal, lenmag és víz keverékével a sütemények készítésénél. Csak saját készítésű kecskesajtot fogyasztunk, a tehéntejet teljesen elhagytuk. Tudtátok, hogy a tehéntejet csak addig emészti meg a szervezetünk, ameddig tejfogunk van?  

http://www.matrixdrops.com/taplalkozas/tej-tejintolerancia

4 éve mangalicadisznót vágunk. Ebből van sonkánk, szalonnánk, kolbászunk, zsírunk (merthogy csak ezzel főzök; a hidegen sajtolt olajokat nem szabad 170 fok fölé hevíteni, mert káros anyagok oldódnak ki belőlük) egész évben. Baromfihúst csak háztájit vásárolunk onnan, ahol megbizonyosodtunk, hogy megfelelő táplálásban részesültek. Nyúltenyésztéssel pedig tavaly tavasz óta foglalkozik a férjem.

 Hát, ennyi csodát éltünk meg 3 óra alatt. Egy másik világ kezdte tárogatni a kapuját, és mi fejet hajtva elindultunk hívogató hangjára. Mert a lelkünkhöz szólt, a szívünk dallamát játszotta. 

„Mindannyian érezzük, hinni, tudni és követni csak az igaz utat lehet.”

                                                     ( Kovács Magyar András: A legnagyobb titok az igazság)

  Az est végén megfogtuk egymás kezét és elénekeltük a Táltos indulót. Máig gyógyír a lelkemnek. 

Folytatom...

Tündérmesém 2. Kezdet a fény ösvényén

Tündérmesém 2. Kezdet a fény ösvényén

 "Egyetlen egy ember az Isten oldalán többséget jelent, milliókkal szemben is!" 

( Wass Albert: Kard és kasza )

 Miközben a harcainkat vívtuk a nagy árnyékvilágban, már hívogatott minket a fény országa. Közelített, de mi még nem közeledtünk. Csak szemlélődtünk, tekingettünk az irányába. Ekkor még nem tapasztaltuk a csodáit, de éreztük a mindent elsodró erejét. A közelében töltődtünk, megnyugodtunk, szívünk békével telt meg. Csak elvettünk, de nem adtunk. Szellemünk kíváncsiskodott. Elindult egy folyamat, amiről éreztük, hogy csak jó lehet,- fénnyel, szeretettel, csodákkal. De még csak sodródtunk, helyenként hitetlenkedtünk, kételkedtünk. Kerestük a hibáit, pedig ahányszor a közelében éreztük magunkat, jobbá váltunk. Szerethetőbbé, istenivé, angyalivá. Szárnyakat kaptunk, terveztünk, szerettünk, öleltünk.

  Társaink is lettek a fény ösvényén. Olyan társaink, akikkel együtt sírtunk és nevettünk. Együtt terveztünk és szerettünk. Együtt kételkedtünk, bíráltunk, ítéltünk és ítéltettünk. De összetartoztunk, egyet gondoltunk, együtt léptünk. Társakká váltunk eleinte a rosszban, - a fájdalomban, panaszkodásban, kritizálásban, csüggedésben, alámerülésben… később minden jóban, amit csak tartogatott számunkra az angyalszárnyakkal simogató Napvilág. Kinyitottuk egymás felé a szívünket, lelkünket. Szövetségesek lettünk. Erősek, csak az erőnket eleinte nem irányítottuk tudatosan arra, hogy jobbá váljunk. Beszéltünk, megvitattunk, ünnepeltünk, hallgattunk, jártunk és jártunk a megkezdett utunkon. A szeretet lassan lopakodott a sejtjeink közé. Kerülgetett, simogatott, fénnyel itatott át, de az árnyék is követett minket a maga kísérteteivel.

  Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, magunkat kellett megismernünk. Egy olyan szerető közegbe kerültünk, ahol először tehernek éreztük az emberek ölelését, háláját, köszönetét. Kerestük-kutattuk mi ebben a gáncs, aztán rájöttünk saját magunk. Elkezdődött az önismeret útja, a tanulásé, a tapasztalásé.

  Tanítónk egy angyali- isteni ember lett, ki számunkra fényesebb a Napnál, a csillagoknál; lelke és szíve melengetőbb a tavaszi napsugárnál, minden szava, mosolya ajándék a szellemnek, a léleknek. Társaságában lenni bizonyosan a Mennyországhoz hasonlatos. Ő Kovács- Magyar András!

https://www.youtube.com/watch?v=mpblGHJQUt4

  A közelében azt éreztük tanulnunk, fejlődnünk kell, jobbá, szerethetőbbé kell válnunk. Le kell vetkőznünk a dühünket, negatív gondolatainkat, hogy méltók legyünk a szavaira, a tekintetére, a  mosolyára. A társaságában könnyű volt jónak lenni, de eleinte ahogy távolodtunk, megkörnyékezett minket a sötétség a démonaival. Nehéz ebben a világban jónak maradni. Erős hit, erős lélek és töretlen szellem kell hozzá! Folyamatos tanulás, fejlődés.

  A kis bástyánkat négyen alkottuk egy házaspárral, akik előbb társainkká, később barátainkká, majd szövetségeseinkké, végül „családtagokká” váltak a szívünkben. Olyan szövetséggé váltunk, ami irritálta a körülöttünk lévő világot. Belénk mardostak, téptek, bíráltak…De sosem fognak minket elpusztítani, mert mi négyen teremtő erővel bírunk és erősek vagyunk. Erősek, mert tudunk szeretni. A szeretet pedig mindenekfelett áll.

   A hitet nem értik a hitetlenek. A boldog emberen megdöbbennek a boldogtalanok. A tudatos embert irigylik a tudatlanok. Akik folyamatosan egy helyben topognak és panaszkodnak, semmit nem tesznek a fejlődésük érdekében, azok féltékenyek a tevékeny, tervező, szerető emberek irányába. Miközben mi egyre boldogabb emberekké váltunk, a környezetünkben egyre többen támadtak minket. Azt mondták, agymosáson mentünk keresztül, szektába járunk. Sajnos ebben a világban még mindig nem a szeretet dominál, hanem az irigység és gyűlölet. De tudom, egyre többen leszünk a fény oldalán, és hiszem, hogy egyszer eljön az a világ, amikor kart karba öltve nevetünk, mosolyunk pedig összekapaszkodik majd az ölelések felett, szívünk pedig együtt rezeg majd a mennyek dallamára.

Hiszem, tudom, és azon fogok dolgozni, hogy jobbá váljak. Erőt és szeretetet adjak azoknak, akik hozzám, hozzánk fordulnak útmutatásért. Tanulnom, tapasztalnom, fejlődnöm kell.     

„Őrizzük, egyre csak őrizzük az Úr védelméhez visszavezető kicsinyke ösvény titkát, mely olyan ma már ebben a nagy megbolydult világban, mint elmosódott vadcsapás havas erdő sűrűjében, amit már csak a lélek láthat meg, nem a szem. Mert egyszer még elébb vagy utóbb, de minden bizonnyal eljő az idő, amikor fölébred a völgyek magyarjaiban a lélek, s keresni fogják az IGAZ utat, mely pusztulásból győzelembe, nyomorúságból az Úr gazdag dicsőségébe vezet vissza, ahonnan valamikor, nagyon régen, magunk gyarlósága folytán hibás útra tértünk. „

                                                                             ( Wass Albert )

Folytatom...

Tündérmesém 1. Meg kell érinteni a völgyet, hogy csodálni tudjuk a hegytetőt

„Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, le kell vetni az ego páncélját. 

 Amíg önvédelemben élünk, egyedül vagyunk.”

                                                                                       ( Müller Péter )

Hát, így kezdődött az én történetem…, a mi történetünk…elmesélem.

 Amíg az ember bezárkózik a maga kis világába, páncéljába, egokuckójába, elzárja a bejáratokat, az érzékszerveket, fülét, szemét, lelkét, pórusait, addig a Jóisten ha akar, akkor sem tud segíteni. Nincs kinek elmondani, nincs kinek súgni, nincs kit bátorítani, nincs kinek utat mutatni. Csak követjük az egot, az egoista törekvéseket dühből, haragból, büszkeségből. Ilyenkor oly távolra helyezzük magunktól a Jóistent, isteni valónkat, amennyire csak tudjuk. Egyedül maradunk. Megerőszakoljuk a természetet, aztán csodálkozunk, hogy a csodák elkerülnek minket. Vádaskodunk, tombolunk, majd ha elfáradtunk ebben, elkeseredünk és a Jóistent hibáztatjuk. Bűnbakot keresünk. Végül megállapítjuk, elhagyott minket az Isten.

Mikor összeházasodtunk a férjemmel, már elkezdtük a közös fészkünk építését egy falucskában. Ott, ahol gyermekkoromban megtaláltam az áhított csodát; a szeretetet, az összetartozást, az otthon melegét, a tűzhelyet, a gyertyafényt, a természet csendjét, illatát, az angyalok és tündérek énekét. Ha ide utaztunk, éreztem hazatérek, az én csodaországomba érek. A véletlenek folytán később, 25 évesen itt találkoztam életem párjával. Véletlenek persze nincsenek, csak sorsszerű találkozások! Mikor sok munka, konfliktus, harc után végre beköltözhettünk közös kis fészkünkbe, rájöttünk, hogy már csak egy aprócska csoda hiányzik az életünkből, Isten ajándéka, egy gyermek.

  Én egy falusi iskolában tanítottam.  Olyan szeretettel terelgettem az osztályomat, mintha mindegyik gyermek a saját vérem lett volna. Egyszerre éltem mindegyik életét örömeikkel, kudarcaikkal, csatáikkal együtt.  Szomjaztam a gyermekkacajt, töltődtem a csillogó tekintetekben, imádtam a hivatásomat. Meg akartam menteni minden apró lelket a sérülésektől, a támadásoktól, az igazságtalanságoktól. Hazavittem magammal a lelküket, a problémáikat, a szeretetüket, a bánatukat. Férjem a történeteimből ismerte mindannyiójukat. De otthon mégis csend volt, hiába volt velem lélekben az egész osztály, hiába volt velem a szerető társ. Mardosott egy másféle magány, hiányzott egy olyan szeretet, amit csak egy saját gyermek ölelése adhat. Oly egyedül  voltam, oly sivár volt a világ. Csend, csend, csend mindenhol… kopogó üresség, szívet tépő vágyakozás.

  Sokszor álmodtam egy fiúcskáról, akit a karomban tartok. Még most is látom a drága mosolyát, éreztem a kicsike szíve dobbanását… aztán mikor felébredtem, újra körbevett a zord világ a kíméletlenségével. Mert mi emberek nagyon kíméletlenül tudunk bánni embertársainkkal. Bírálunk, kritizálunk, állást foglalunk, elítélünk, bántunk… Magunkban a szálkát sem vesszük észre, másban a gerendát annál inkább! A saját tükrünkbe azonban félünk bepillantani, mert akkor megijedünk zord valónktól, megrémülünk, hátha megismerjük igazi bensőnket, sérülékennyé válunk, kiszolgáltatjuk magunkat az érzéseinknek… Jobb egy hamis képet dédelgetni és a Jóistent hibáztatni tévedéseinkért.

  Mikor egy évnyi várakozás után sem köszöntött az életünkbe a gyermekáldás,  elindultunk segítséget kérni az „anyagvilágtól”. Indultunk a főváros felé, hogy okosabbak legyünk. Megpróbáltuk kívülről megoldani a belső problémákat. Kerestünk, kutattunk a fizikai testünkben, hol lehet a probléma. Megkerestünk „nagyságokat” , kértük a véleményeket, végül kiderült,  férjemnél van probléma, lassabban mozgolódnak az hímivarsejtek. Korunkra (32-33 év)  való tekintettel, mesterséges megtermékenyítést javasoltak. Kaptunk is egy neves segítő nevet, 20 év szakmai tapasztalattal, akihez azonnal jelentkeztünk, hiszen a félelem bennünk volt. Irányíthatóak voltunk.

  Elkezdődött a mókuskerék, és a természet megerőszakolása. Hátat fordítottunk a mi Istenünknek. Meg is lett az eredménye.

  Később rájöttünk, nekünk más utat tervezett, csak behunytuk a szemünket a tervei előtt...

  Elkezdődött a hőmérőzés, görberajzolás, a termékeny napok hajszolása, könnyek, kétségbeesés, várakozás harca. Most jött csak elő igazán a gyűlölet, a harag. Haragudtam mindenkire, a világra. Mindenhol várandós anyukákat láttam, csak őket vettem észre. Gyermeküket ölelő boldog párokat. Családunkban is rendre születtek a kis csemeték, mi pedig eleinte boldogan, majd egyre gondterheltebben, kétségbeesettebben, végül lelketlenül jártunk babalátogatóba. Otthon aztán ránk támadt a magány, a csend, a sivárság. Közöttünk is nőtt a távolság, befészkelte magát az üresség, ridegség. Mindegyikünk másféleképpen élte meg a maga harcát. Boldogtalanok voltunk és üresek. A világ pedig csak értetlenül állt. Hol az öröm, a nevetés, a boldogság? A felénk áradó kérdések aztán egyre kíméletlenebbek lettek, mindenki mindenkor egyet akart tudni: miért nincs még gyermek? A társadalmi elvárások: Ha ház van, gyermek még miért nincs? „Milyen ez a mai fiatalság, még gyermeket sem akarnak vállalni!” Ehhez hasonló megjegyzésekkel méltattak bennünket. Először még válaszolgattunk, aztán már válaszra sem méltattuk a kérdezőt, a magunk világába menekültünk, a mindenkire haragudó, mindenkit gyűlölő világba. Egy kérdést ismételgettünk, ízlelgettünk csupán : Miért velünk történik ez? Ennyire rossz emberek vagyunk, hogy nem vagyunk méltók egy gyermek nevelésére?

  A 4. mesterséges megtermékenyítés több hónap küzdelem, reménykedés után sikerült. Boldogan öleltük egymást.  Hát, mégis van Isten, mégis szeret minket! Lesz egy aprócska csoda belőlünk, akit óvhatunk,  szerethetünk. Újra boldog volt a világ. Az emberek is megtaláltak minket, körülvettek, öleltek. Mosolyogtak.  Ki tudtunk nyitni a szívünket, bár emlékeztünk, és valahol értetlenkedtünk is , ha a bajban nem, az örömben miért akarnak osztozkodni?? Mert az könnyebb?!

 A hetek teltek, boldogan tervezgettünk, mígnem egy vizsgálat alkalmával, a 11. héten kimutatta az „anyagvilág”, hogy a kisbaba fejlődése megrekedt, a szívhang tovaszállt. „Segítőnk” közölte, hogy örüljek, hogy terhes tudtam lenni, és örüljek annak is, hogy az embrió elkezdett magától oszlani, így nem kell abortuszra mennem, csak az lökődik majd ki a méhemből, aminek távoznia kell. Az abortusz árából pedig vásároljak magamnak valami ruhát, megérdemlem. Hát, ilyen amikor az ember fizikai testét próbálják "meggyógyítani", a lelke pedig közben darabokra hullik.

  Nem kapott tőlem több lehetőséget az „anyagvilág”! A poklot éltem meg, s onnan már csak felfelé lehetett menni. Eldöntöttem, hogy csak a Jóisten kap esélyt, és a segítség nem késlekedett.

 Nehezen, de megértettem, hogy a kis lélek nem kívánt találkozni választottjaival. Meggondolta magát, visszatért az angyaltársaihoz. Ezt tervezte. 

Sokáig őriztem az ultrahangfelvételt, szorongattam a kezemben, puszilgattam és sírtam. Sirattam a boldogságot, a csodát… Lassan építgettem a lelkem, de erősödtem. Egy nagyon kedves ember révén, akit Katinak hívnak, rengeteg segítséget kaptam ehhez.      Megmutatott egy olyan utat a számunkra, amelyen a mai napig járunk, és ezért mindig hálás leszek neki.  Ez a Jóisten útja! 
Folytatom...

Légy itt, a mosolyomban!

Isten hozott Benneteket, drága Olvasóim!

Elindultam egy úton, mely a fény útja… A fényé, a szereteté, a tisztaságé, a léleké, a szellemé… Még nagyon az elején lépegetek, de minden lépésemet tudatosan teszem. Persze ez nem volt mindig így. Kemény évek teltek el úgy, hogy beburkolt sokszor az árnyékvilág. Magába szívott, ráncigált, majd kivetett magából. A fény mindig csalogatott magához, megsimogatott lágy fuvallatával, kiabált a fülembe, de én körülvettem magam a múlt sérelmeivel, tüskéivel, haragjával. Nem láttam, nem hallottam.

Ma már kinyitom a szívemet, hogy érezzem, - kinyitom a fülemet, hogy halljam, - a szememmel pedig, hogy lássam a Jóisten sugallatát, az angyalok üzenetét. Mert ha elengedjük dühünket, haragunkat, bűntudatunkat, félelmeinket, meghallhatjuk az útmutatást. „Véletlenek” táncolnak körül, boldogságot ad egy nyiladozó virág, egy szélben hajladozó fa, egy munkában lévő fakopáncs. Meglátjuk a pillanat csodálatát, kinyílik a szívünk, levegővel telik meg a tüdőnk, élünk. Akarunk élni a mindennapi csodáért, amiért leszülettünk a Földre. Sóvárgunk a tanulásért, a tudásért, a tapasztalásért, a fejlődésért. Mindenért, amivel többek leszünk.

Még nem mindig sikerül, de törekszem a jóra. Ha hibázom, azonnal súg a fülembe egy hang, az angyalomé, a Jóistené : „Javíts!”. Ekkor azonnal tudom, hogy leléptem az ösvényről, melyet fénnyel övezett nekem…a lelkem, a szívem, a szellemem azonnal visszavisz…mert tudja, mi a jó! A jót, a szépet, a csodálatosat nem lehet csak úgy elfeledni. Beleivódik a sejtjeinkbe.  A jó mindig győz a rossz felett, ha hiszünk benne. Hinni pedig csak akkor tudunk, ha már megtapasztaltuk a csodát itt, a Földön. Ha egybenyitunk két olyan szobát, ahol az egyikben fény van, a másikban sötét, a fény beáramlik a sötétbe és kivilágosodik a világ. A fény mindig győzedelmeskedik. Hiszem, tudom, tapasztalom.

Ehhez a mérföldkőhöz sok hegyet-völgyet éltem meg. Az érzések végleteinek tengerében hánykódtam, hol a hullámok tetején kapkodtam levegő után, hol dühösen vagy megadóan merültem a víz alá. Sirattam magamat, gyűlöltem a világot, és panaszkodtam, mert azt a legkönnyebb, az egy passzív állapot. Semmit sem kell tenni érte.

Drága Olvasóm, kortyolgass velem egy finom gőzölgő teát! Elmesélem a magam történetét, hogy adhassak Neked, hogy szerethesselek, hogy átadjam a Jóisten csodáját, a boldogság csodáját. Mert szeretni, boldognak lenni jó! Mosolyog a világ, mosolyogj Te is! Légy mellettem az úton, mert együtt haladni, tanulni , beszélgetni, érezni jó! Emelkedni jó! Szárnyaljunk!

Célom, hogy egy ANGYALSZEM tisztaságával, bizakodásával, segíteni akarásával lássam a világot! Hogy EGÉSZként tudjak élni. Egész-ségben, szer-etetben, boldogságban tudjam élni a mindennapokat egy gyermek ártatlan lelkiségével és fejlődő szellemiséggel. Ezért tanulok, olvasok, keresek-kutatok. Álmodok egy világot magamnak és ezt meg is fogom valósítani. Ebben a világban az angyalok táncolnak a tündérekkel, napfény ragyog át a mosolyokon, lágy szellők simogatják az arcokat, a lehetőségek ölelik át egymást a célokkal, az akarat a kitartással és szeretettel. Szomjazom a szeretetet és a tudást!

Elmondom a magam történetét, hogy neked, kedves Olvasóm ne kelljen minden völgybe leereszkedni. Hagyom, hogy a hegytetőről csodálhasd a világot, miközben olvasol, hallgatsz, érzel. Kövess, ha hallod a hívó hangot, szólj hozzá, ha beszélned kell! Légy itt, a mosolyomban, amikor egyedül érzed magad! Ketten már erősebbek leszünk a Fény oldalán!

                                                                                                                                      Amelie