Szeretetkör
„ Amikor szeretetenergiát adunk másoknak, magunk is a bennünk áradó isteni energia csatornájává válunk – olyanok leszünk, mint a kehely, amely túlcsordul, s így tartalmához más is hozzájuthat. „
Pár évvel ezelőtt került a kezembe A mennyei prófécia című könyv. Elolvastam. Érdekesnek találtam, de akkor még nem tudtam befogadóvá válni. Nem hatott akkora erővel rám, mint most. Nem éreztem a magaménak a szavait, gondolatait, főbb kérdéseit. Most rendre hasonló gondolatok érintenek meg minden irányból. Főbb mondanivalójuk a spiritualitás, a tudatos élet, az energiaszintünk megtartása, emelése, a hatalmi játszmák felismerése, a szeretetenergia átadása. Életünk céljának felismerése, elindulás az igaz úton.
A szeretetenergia adása másoknak ... Mennyire nehéz. Hiszen minél boldogabbnak érezzük magunkat, külső környezetünkben annál nagyobb a kritikus tömeg, a kételkedő. Keresgélik a hibát a világunkban. Mitől vagyunk boldogok, minek tudunk ennyire örülni, miért ragaszkodunk ennyire az elveinkhez, céljainkhoz, utunkhoz?
Nehéz szeretetenergiát küldeni olyan embereknek, akik harcolnak velünk, akik a hibát keresik elsősorban, akiknek a gyűlölet útja jobban megy a szeretet ösvényénél.
Sokszor próbáltunk segíteni közeli hozzátartozóknak. Átadni a pozitív tapasztalatainkat, megosztani az utunk kincseit, de zárt ajtókra leltünk. Sőt, a legborzasztóbb, hogy egyes emberek úgy ragaszkodnak megkövesedett szokásaikhoz, mint a kígyóbőrhöz. Csak sosem vedlik le magukról. Nehogy megérintse őket a fény, az öröm! Nehogy legyen okuk mosolyogni, szeretni, célokat keresni! Jobb, könnyebb behúzódni a vackukba 50 álarcuk mögé. Inkább panaszkodni, betegnek, fásultnak lenni, egy helyben toporogni, mint levetkezni az igazság előtt. Lépni, tenni, célokat keresni és átadni magukat a szeretetnek.
Ha az ember a mai világban a szeretet mellé áll, fellázad a világ ellen, sajnos. Még nagy a harc. Sokan védik az érdekeket. Lassan alakulnak a körök, ahhoz le kell bontani rengeteg falat, egyéni bungallót. Kitárni a kapuinkat, a szívünket, kinyújtani a kezünket egymás felé. Bízni, remélni, megnyílni, szeretni, segíteni tudni. Együtt, együvé lenni. Szeretetegységet alkotni.
Mikor jön el ez a világ? A szeretet világa!?
Szeretnék megszabadulni a terhektől, a konfliktusoktól, az érdekköröktől, az önzéstől. Hogy ne azon kelljen munkálkodnom, hogyan tudom megvédeni a nehéz munkával felépített szeretetkörünket, hanem bátran nyithassak egy nagy szeretetkör felé. Egy olyan szeretetkör felé, ahol a mosolyomra mosoly a válasz, a tekintetem mélyebb csillogása fénysugarat szül, s az évek alatt rám rakódott, rám maródott maszkot levetkezhetem mindenkorra.
( részlet James Redfield: A mennyei látomás c. könyvéből)
Ég és Föld között
Ebben a képben számomra benne van a mindenség. Távolság és közelség. Szelídség és vadság. Láthatóság és láthatatlanság. Álom és valóság. Melegség és hidegség. Föld és Menny. Emberek és angyalok.
Harmónia, béke, csend, nyugalom, végtelenség, lágyság, szeretet, boldogság, jelen, jövő. Az álmaim.
Majdnem 2 éve jártam itt barátaim jóvoltából . A táj elvarázsolt az első pillanatban. Magamba szívtam minden egyes centiméterét. Csak álltam ás csodáltam. Csodáltam és gyönyörködtem. Isteni hely, az angyalok játszótere, a tündérek otthona!
Esztelnek. Egy falucska hegyek között meghúzódó mezeje. Nekem álmaim helye azóta is. Gondolataim bejárják újra és újra, tekintetem végigsimogatja, fülem hallja tündérei énekét. Megláttam, megéreztem, szívembe költöztettem. Otthonommá vált, őrzöm a lelkemben. Megvigasztal, szabadságot ad, mosolyra fakaszt. Szeretetet ad az emléke, erővel tölt el.
Itt van most is velem. Látom a hegyek lágy vonulatát, amit az ég hideg kéksége kísér. Itt-ott megtöri a Nap áttörő sugara, megszínezi a hidegségét. Messze van, elérhetetlenül, mégis oly közel, mint a Menny angyali dallama. Érzem itt belül, megsimogat az angyalszárnyaival. Gyönyörködöm a szabadságában, az elérhetetlenségében, vadságában. Fölébe emelkedem, mint egy sas, onnan nézek le rá. Homályosan, majd élesebben, mint aki zsákmány után kutat. Észreveszem az erdejében megbújó fákat, egy-egy kusza ágat, pöndörödő falevelet, bujkáló állatkákat. Mennyi kincset rejt magában! Egészben a rész. Részekben az egész. Legyőzhetetlen. Isteni!
A hegyvonulat előtt végtelen rónaság. Egyöntetű sárga tenger, virágok kavalkádja, fűszálak kuszasága, rovarok zenekari játéka, pillangók keringője. Mind az enyém. A szívemé, a lelkemé.
A tiéd is, megosztom veled. Legyen a te álmod is, a te gyönyörűséged, szépséged, otthonod! Legyen benne a mosolyod, a gondolataid, terveid, te magad!
Légy a világmindenség része! Érezd, hogy rész vagy az egészben! Nagyon fontos rész, egy isteni szikra!
"Elegendő emlékezetünk mélyén
Megkeresni a magunk angyalát
Hogy szárnyakra leljünk
És felemeljük a világot."
( Gilbert Zufferey )
Ez az év valahogy más, mint a többi. Van egy magával sodró örvénye, amely köröttem kering, olykor elkap felemel, megráz...Van egy markáns tükör, mely az igaz benső képét formázza, követeli. Van valamiféle pozitív, szeretetország illat, mely folyton elborít ...Tettekre sarkal, súg a fülembe: menj, menj az úton! Olvass, tanulj, fejlődj! Légy azzá, aki vagy! Szeresd magad és szeresd a világot! Csak kérlek, indulj már el, ne toporogj! Merj!
Feszít egy belső érzés. Érzem, egyre közelebb kerülök isteni valómhoz. Érzem a szeretet-melegét, hogy valami nagyszerű kiteljesedés várat magára. Érzem, ahogy már csak néha-néha áll meg a küszöbömön a félelem, ha meg is áll, tovahalad hamar...Még csak a tekintetem sem kíséri.
Keresem a jót, a szeretetet, a jobbat, a szebbet, igazabbat. Egyenesen vágtatok utána. Keresem azokat az embereket, azokat a visszacsatolásokat, melyek puhán simogatják a lelkemet. Melyek rezgése elringat egy boldog ladikon. Hallom a mennyek dallamát, érzem az angyali simogatást.
S közben az úton próbálok öröküvegbe zárni mindent, egy pitypangot, egy útifüvet, egy fenyőrügyet; hogy magam mellett tartsam. Hogy elkísérjenek, őrizzék a szeretetpillanatok rezgését, ízét.
Érzem az emberek belső sóvárgását a szeretet iránt, a változás iránt. Érzem a félelmeiket, fájdalmaikat is. Segítenék, utat mutatnék, de még sok a csukott szem, a bezárt szív, az ökölbe zárt tenyér, a süket fül. És kevés a tudás!
De a levegőben örvénylik a változás. Érzitek a szeretet illatát?
Szeretetillat
"Elegendő emlékezetünk mélyén
Megkeresni a magunk angyalát
Hogy szárnyakra leljünk
És felemeljük a világot."
( Gilbert Zufferey )
Feszít egy belső érzés. Érzem, egyre közelebb kerülök isteni valómhoz. Érzem a szeretet-melegét, hogy valami nagyszerű kiteljesedés várat magára. Érzem, ahogy már csak néha-néha áll meg a küszöbömön a félelem, ha meg is áll, tovahalad hamar...Még csak a tekintetem sem kíséri.
Keresem a jót, a szeretetet, a jobbat, a szebbet, igazabbat. Egyenesen vágtatok utána. Keresem azokat az embereket, azokat a visszacsatolásokat, melyek puhán simogatják a lelkemet. Melyek rezgése elringat egy boldog ladikon. Hallom a mennyek dallamát, érzem az angyali simogatást.
S közben az úton próbálok öröküvegbe zárni mindent, egy pitypangot, egy útifüvet, egy fenyőrügyet; hogy magam mellett tartsam. Hogy elkísérjenek, őrizzék a szeretetpillanatok rezgését, ízét.
Érzem az emberek belső sóvárgását a szeretet iránt, a változás iránt. Érzem a félelmeiket, fájdalmaikat is. Segítenék, utat mutatnék, de még sok a csukott szem, a bezárt szív, az ökölbe zárt tenyér, a süket fül. És kevés a tudás!
De a levegőben örvénylik a változás. Érzitek a szeretet illatát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése