Szeretetkör

„ Amikor szeretetenergiát adunk másoknak, magunk is a bennünk áradó isteni energia csatornájává válunk – olyanok leszünk, mint a kehely, amely túlcsordul, s így tartalmához más is hozzájuthat. „

                               ( részlet James Redfield: A mennyei látomás c. könyvéből)

  Pár évvel ezelőtt került a kezembe A mennyei prófécia című könyv. Elolvastam. Érdekesnek találtam, de akkor még nem tudtam befogadóvá válni. Nem hatott akkora erővel rám, mint most. Nem éreztem a magaménak a szavait, gondolatait, főbb kérdéseit. Most rendre hasonló gondolatok érintenek meg minden irányból. Főbb mondanivalójuk a spiritualitás, a tudatos élet, az energiaszintünk megtartása, emelése, a hatalmi játszmák felismerése, a szeretetenergia átadása. Életünk céljának felismerése, elindulás az igaz úton.

A szeretetenergia adása másoknak ... Mennyire nehéz. Hiszen minél boldogabbnak érezzük magunkat, külső környezetünkben annál nagyobb a kritikus tömeg, a kételkedő. Keresgélik a hibát a világunkban. Mitől vagyunk boldogok, minek tudunk ennyire örülni, miért ragaszkodunk ennyire az elveinkhez, céljainkhoz, utunkhoz?

Nehéz szeretetenergiát küldeni olyan embereknek, akik harcolnak velünk, akik a hibát keresik elsősorban, akiknek a gyűlölet útja jobban megy a szeretet ösvényénél.

Sokszor próbáltunk segíteni közeli hozzátartozóknak. Átadni a pozitív tapasztalatainkat, megosztani az utunk kincseit, de zárt ajtókra leltünk. Sőt, a legborzasztóbb, hogy egyes emberek úgy ragaszkodnak megkövesedett szokásaikhoz, mint a kígyóbőrhöz. Csak sosem vedlik le magukról. Nehogy megérintse őket a fény, az öröm! Nehogy legyen okuk mosolyogni, szeretni, célokat keresni! Jobb, könnyebb behúzódni a vackukba 50 álarcuk mögé. Inkább panaszkodni, betegnek, fásultnak lenni, egy helyben toporogni, mint levetkezni az igazság előtt. Lépni, tenni, célokat keresni és átadni magukat a szeretetnek.

Ha az ember a mai világban a szeretet mellé áll, fellázad a világ ellen, sajnos. Még nagy a harc. Sokan védik az érdekeket. Lassan alakulnak a körök, ahhoz le kell bontani rengeteg falat, egyéni bungallót.  Kitárni a kapuinkat, a szívünket, kinyújtani a kezünket egymás felé. Bízni, remélni, megnyílni, szeretni, segíteni tudni. Együtt, együvé lenni. Szeretetegységet alkotni.

 Mikor jön el ez a világ? A szeretet világa!?

Szeretnék megszabadulni a terhektől, a konfliktusoktól, az érdekköröktől, az önzéstől. Hogy ne azon kelljen munkálkodnom, hogyan tudom megvédeni a nehéz munkával felépített szeretetkörünket, hanem bátran nyithassak egy nagy szeretetkör felé. Egy olyan szeretetkör felé, ahol a mosolyomra mosoly a válasz, a tekintetem mélyebb csillogása fénysugarat szül, s az évek alatt rám rakódott, rám maródott maszkot levetkezhetem mindenkorra.